A küklopszok egyszemű óriások a görög mitológiában. A legendák szerint két generációjuk élt a földön.

Az első küklopszok Gaia és Uránosz gyermekei voltak. Csúf óriások voltak mindannyian homlokuk közepén egyetlen kerek szemmel. Az első generációban három küklopsz élt: Brontész, akinek neve mennydörgőt jelent, Szteropész, aki a villámló nevet kapta és Argész, akinek neve felvillanóként fordítható. A három küklopsz az Olümposzon élt, segédek voltak a kovácsistenség, Héphaisztosz csodálatos műhelyében. Ők készítették el Zeusz számára a villámokat, az ő műhelyükben kovácsolták meg Poszeidón háromágú szigonyát és Hadész sötét sisakját is. Segítségükkel Zeusz és serege legyőzte a titánokat. Kezük alatt készült sok isten és görög hős fegyverzete és páncélja. A legenda úgy tartja, hogy a küklopszok építették fel Tirünsz és Mükéné hatalmas erődfalait is.

Történt egyszer, hogy Zeusz villámával agyonsújtotta Aszklépioszt, Apollón isten fiát, mert az életre keltett egy halandót. Apollón vissza akart vágni Zeusznak, és bosszúból megölte a villámok feltalálóit, a három küklopszot. Az istenek Szicília szigetén helyezték őket örök nyugalomra, föléjük emelve az Etnát, amely még ma is füstölög a kovácsok emlékére.

A küklopszok második generációja így került Szicíliára, azonban az idők múltával ők megfeledkeztek ősi mesterségükről, és nem tűrtek meg maguk körül senkit. Poszeidón és Thoosza, tengeri nimfa gyermekei voltak. Barlangokban éltek és hatalmas nyájaikat legeltették egész évben. Halandó nem mehetett a közelükbe, hiszen felfalták az embereket, és a féktelen óriások az isteneknek sem engedelmeskedtek. Ezek az óriások szerepelnek az Odüsszeiában is.

A bejegyzés trackback címe:

https://fantasyart.blog.hu/api/trackback/id/tr92873435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása