A Valkűrök

2009.02.16. 12:15

A valkűrök a skandináv mitológiában úgynevezett diszek (dísir), kisebb jelentőségű istenségek, Odin szolgálói. A feladatuk az volt, hogy kiválasszák a csatában elesettek közül a leghősiesebbeket, és a Valhallába vigyék őket, hogy einherjarok legyenek belőlük. Az einherjarokra Odinnak volt szüksége, hogy az oldalán küzdjenek a világvégén (Ragnarök) elkövetkező előre megjósolt csatában.

Azonban úgy tűnik, hogy nem volt éles különbség a valkűrök és a nornák – a végzet istennői – között. Például Skuld egyszerre volt norna és valkűr, és a Darraðarljóð szerint a valkűrök szövik a háború hálóját.

A modern művészetekben a valkűröket néha szárnyas lovakon száguldó gyönyörű védelmező szüzekként (Shieldmaiden) ábrázolják, sisakban, lándzsákkal felfegyverkezve. Azonban a „valkűr lova” egy metafora volt a farkasra (lásd Rök rúnakő), így a közhellyel ellentétben a valkűröknek nem voltak szárnyas lovai. A hátasaik inkább rémisztő farkasfalkák voltak, akik a halott harcosok tetemeinél gyülekeztek. Jóllehet farkasokon jártak, maguk a valkűrök hollószerűnek tűntek, akik a csatamező felett repülve választották ki a hős elesetteket. Így a lezajlott csaták helyszínét ellepő farkasok és hollók hordáira úgy tekintettek, mint magasabb célt szolgáló lényekre. A valkűrök páncélja furcsa vibráló fényt áraszt, amely fel-felvillan az északi égbolton, létrehozva azt, mit az emberek Aurora Borealis-nak, avagy "északi fénynek" hívnak.

A valkűrök eredetéről nem maradt fenn konkrét írásos emlék, de az ismertebb valkűrök közül sokról tudható hogy halandó szüleik voltak. Számos valkűr játszik fontos szerepet a fennmaradt mítoszokban. Az ismertebb valkűrök, valamint az említésük helye:

  • Brünhild – Völsunga saga
  • Hildr – Hedin és Högni legendája, és a Ragnarsdrápa
  • Sigrdrífa – Sigrdrífumál
  • Sigrún – Helgakviða Hundingsbana II
  • Sváva – Helgakviða Hjörvarðssonar
  • Ölrún, Svanhvít, és Alvitr – Völundarkviða
  • Thrúd – Thor leánya

A MODERN KULTÚRÁBAN

Richard Wagner sokat merített az északi mítoszokból, ideértve a valkűr Brünhild és a harcos Szigfrid történetét, amely megjelenik a A Walkür és az „Az istenek alkonya” című operáiban. Ezek az ábrázolások vezettek a valkűrök modern reprezentációihoz, amelyek a csatamező egén farkasokon lovagló, vérrel befröcskölt, rikoltó alakok helyett sokkal inkább romanticizált, szárnyas lovakon száguldó, fehérbe és aranyba öltözött ősi hajadonokként jelenítik meg őket.

Képek és zene a tovább gomb után

Arthur Rackham illusztrációival Wagner - Ride of Valkyries

Chris Rawlins - Ride of the Valkyries

Blaine - Valkyrie 

A bejegyzés trackback címe:

https://fantasyart.blog.hu/api/trackback/id/tr38946294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása