Az Unikornis

2009.01.06. 21:13

Az unikornis, vagy másnéven egyszarvú, rengeteg kultúrában létezik. És ahány legenda, annyiféle ábrázolás. Van, amelynek lóteste és lófeje van, lópatája, de van párosujjú patás is, kecskefejű is, még a jellegzetes kecskeszakáll sem elmaradhatatlan. Plinius szerint: "...a teste lóra emlékeztet, a feje szarvasra, a lába elefántra, a farka pedig vaddisznóra... Mély hangon bőg; egyetlen hosszú, fekete szarv nyúlik ki a homloka közepéből." A szarva régen inkább az orrszarvúéra hasonlított, a középkor óta azonban inkább a narváléra.

Kínában az egyszarvú a négy szent állat egyike a sárkány, a főnix és a teknősbéka mellett. Az egyszarvú, kínai nevén qilin, a hagyomány szerint a 360 szárazföldi állat közül a legelső, azaz a királyuk, miként a főnix a madaraké. Kínai neve, csakúgy, mint a kínai főnix esetében, a két nemet jelöli: a Qi a hím unikornis, a Lin a nőstény. A legáltalánosabban elterjedt vélemény szerint a teste olyan, mint a szarvasé, a farka olyan, mint az ököré, a patája olyan, mint a lóé, néha pedig zöld pikkelyei is vannak, mint a sárkánynak, sőt, a fejét is szokták a sárkányéhoz hasonlítani. De természetesen a legjellegzetesebb "testrésze" a homloka közepén növő rövid szarva, ami ráadásul nem is szaruból van, hanem húsból. További jellegzetessége, hogy a hasa barna vagy sárga, a hátán pedig ötszínű a bőre. Ez természetesen ugyanaz az öt szent kínai szín, mint amiből a főnix faroktollazata is áll: vörös, sárga, kék, fehér, fekete.

 

Mindennek ellenére az európai és amerikai kultúra meséiben -és ez a legnépszerűbb ábrázolási mód- egyszerű hófehér, ártatlan és tiszta lóként írják le, csinos kis szarvval a homloka közepén. Esetleg még meg lehet említeni, hogy a Harry Potter könyvsorozatban csikói arany színűek és a nőneműek társaságát könnyebben elviselik.

Érdekességként jegyzem meg, hogy az angolszász kultúrkörben az azonos nemhez vonzódással hozzák kapcsolatba ezt az állatot. A művészetekben viszont álltalában a szüzesség jelképe.

Képek a következő bejegyzésben lesznek.

A bejegyzés trackback címe:

https://fantasyart.blog.hu/api/trackback/id/tr32862256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása